Őrizzük és éltessük a Nyugati Gyepü erődítményeinek beszélő neveit!

Tisztelt Látogató!

Herényi István: „A nyugati gyepü erődítményei” címmel, megjelent míves kiadványának lapozása közben támadt az az ötletem, hogy a még létező, de többségében már az enyészetbe átment erődítmények fellelhető neveit igyekezzünk átmenteni utódainknak, talán jobb időkre...

Elindítom tehát – Isten áldásában bízva – azt a „mozgalmat”, amely őrzi és élteti a nyugati gyepü erődítményeinek neveit addig is, amíg az Úristen visszaadja nekünk ezeket a régi birtokokat. Ehhez arra volna szükség, hogy mindenki, aki ezzel egyetért, egy ingatlanát, egy telkét, egy tanyáját, egy udvar szegletét, építményét (stb.) nevezze el a felsorolt nevek egyikéről. Vagy csak faragjon, készítsen egy táblát, és szúrja le a kertjében, háza tövében. Így frissítve, őrizve az emléküket. A „táltosok” és „garabonciások”, akik nem sok birtokkal bírunk, vállalhatják, hogy ha leveleznek, a helységneveik mellett feltüntetik az általuk gondozásba vett nevet...

Nagy Árpád, Izsák (Árpádőr, Hímeskő), 2016. március 15-én

A már legalább egyszer örökbe fogadott nevek:

Kép
A faragás Móric József kisizsáki fafaragó munkája
  • „Szalárd” – Dr. Úry Előd – Sopron ( Ő volt az első csatlakozó)
  • „Szarvkő” – Honti Attila – Tőserdő – „Kultúrművek”
  • „Vulkapodrány” – Szűts Tamás – Kiskunfélegyháza
  • „Nádas” – Pócs Balázs – Szabadszállás
  • „Lovászad” – Felföldi Zoltán – Lakitelek
  • „Monyorókerék, Pomogy” – Dr.Kenyeres Tibor – Kerekegyháza
  • „Árpádőr, Hímeskő” – Nagy Árpád - Izsák
  • „Léka” – Vargáné Nagy Katalin - Izsák
  • „Szalárd” – Wagner Róbert - Ágfalva
  • „Szentelek, Hímeskő, Várkő” – Honti Attila - Lakitelek

Erődítmények a nyugati gyepün (létező és elpusztult):

Alber / Olper
Asszony / Ozun
Árpádőr
Bogát
Borhegy
Bykug
Derecske
Derfel
(Vas)Dobra
Dorog
Erősd
Fehéregyháza
Feldvár
Sárosvár
Várkő
Gálosháza
Herény
Himeskő
Iorinburg
Jakusfölde
Kabold
Kemendollár
Kertes
Komját
Kőhalom
Köpcsény
Lajtapodrány
Őrpodrány
Hosszúszeg
Lánzsér
Légrád
Léka
Lovászad
Lődös
Monyorókerék
Móroc
Muraszombat
Nádas
Nádkút
Nagymarton
Németújvár
Nezsider
Nyék
Okka – Szaka
Oroszvár
Ószalonak
Oszlop
Pinkaóvár
Őribükkösd
Patli
Pecsenyéd
Pinkavára
Pinkafő
Pomogy
Pöszöny
Pulya
Resznek
Récsény
Répcesarud
Rohonc
Sárfenék – Élesszeg
Sásony
Siklós
Strém
Suslan
Szalárd
Szarvkő
Szentelek
Szentgyörgyvár
Szék
Szécsisziget
Sztrigó
Toronyhely
Turnya
Valla
Váraljafalu
Veresvár
Vulkapodrány

Nincs Kép

2020-as programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Szerda
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 6.
16:00
Péntek
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 14.
16:00
Szombat
Délvidéki rendszer, magyar váltás… Domonkos László Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 18.
16:00
Szombat
I.ésII.Rákóczi György ,
Erdély fejedelmei…
Dr. Oborni Teréz Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 16.
16:00
Szombat
Baráthosi Balogh Benedek,
a székely keletkutató
Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Június 7.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 29.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Szalai Attila: Az igazi Szolidaritásról Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szeptember 12.
16:00-tól
Szombat
A magyar diplomácia régi titkaiból… Szent-Iványi Ágnes Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 17.
16:00
Szombat
Elfelejtett hőseink: báró Atzél Ede életéről Szekér Nóra Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 21.
16:00
Szombat
Szilágyi Domokos költő élete és munkássága Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 13.
18:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2019-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Kedd
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 1.
16:00
Péntek
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 16.
16:00
Szombat
Szentkatolnai Bálint Gábor élete és munkássága Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 13.
16:00
Szombat
Nagyhatalmak szorításában… -
Bocskay és Rákóczi Zsigmond fejedelem
Dr. Oborni Teréz Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 18.
16:00
Szombat
Nóbel díj és a magyar gondolkodás;
Harsányi János életéről
Simon János Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Június 16.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 31.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szeptember 14.
16:00-tól
Szombat
A magyar Pálos rend eredete és szellemisége Rostás László Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 12.
16:00
Szombat
Szentiványi Domokos életpályája
(„Híd a becsülethez…”)
Batta Pál Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 23.
16:00
Szombat
Ignácz Rózsa élete és munkássága Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Vino Étterem pincéje Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 15.
18:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2018-as programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
14:00
Hétfő
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 2.
16:00
Péntek
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 17.
16:00
Szombat
Czuczor
Fogarasi életmű bemutatása
Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 28.
16:00
Szombat
Báthory Zsigmond, Báthory Kristóf és
Báthory András
jó és rossz sárkányölők
Dr. Oborni Teréz Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 26.
16:00
Szombat
Orbán Balázs
a legnagyobb székely
Balázs Ádám Vino Étterem pincéje Nagy Árpád
Június 10.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Viski András Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 25.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Haszmann Pál:
Háromszék népi műveltsége
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szeptember 22.
16:00-tól
Szombat
Az ismeretlen Kárpátalja Kovács Sándor Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 13.
16:00
Szombat
Héjjas Iván élete és emlékezete Domonkos László Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 24.
16:00
Szombat
Ignácz Rózsa élete és munkássága Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Vino Étterem pincéje Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 16.
18:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2017-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
17:30
Vasárnap
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 3.
16:00
Péntek
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 18.
16:00
Szombat
Mennyei virágok
festett kazettás mennyezetű templomok
a Kárpát-medencében
Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 29.
16:00
Szombat
Báthory István
Erdély fejedelme és
Lengyelország királya
Dr. Oborni Teréz Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 20.
16:00
Szombat
Goli-Otok-pokolsziget az Adrián Domonkos László Vino Étterem pincéje Nagy Árpád
Június 11.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Jankovics Marcell Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 26.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Haszmann Pál:
Háromszék népi műveltsége
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szepteber 23.
16:00
Szombat
A pozsonyi csata
előzményei és következményei
Dr.Süli-Zakar István Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 28.
16:00
Szombat
Szepsi Csombor Márton útjain Dr. Szalai Attila Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 25.
16:00
Szombat
Mécs László élete és munkássága Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Vino Étterem pincéje Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 17.
18:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2016-os programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Péntek
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 5.
15:00
Szombat
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 19.
16:00
Szombat
Szíriai úti beszámoló Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 30.
16:00
Szombat
Az Erdélyi fejedelemség kialakulása Dr. Oborni Teréz Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 21.
16:00
Szombat
A székely katonai vitézség ezer éve Babucs Zoltán Vino Étterem, pince Nagy Árpád
Június 5.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Jankovics Marcell Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 27.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Haszmann Pál:
Háromszék népi műveltsége
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szepteber 24.
16:00
Szombat
Szamár-sziget szellemkatonái
(az első világháború elhallgatásaiból)
Margittai Gábor Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 14.
16:00
Péntek
  • Koszorúzás a Lajtabánság emlékműnél
  • Szűts Tamás: "Virágok Doberdóról" Szűts főhadnagy legnehezebb csatája
  • Vetítés: "Áldom a Teremtőt" László Gyula élete.
Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 29.
16:00
Szombat
Szepsi Csombor Márton útjai Dr. Szalai Attila Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 26.
16:00
Szombat
Molter Károly élete és művei Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Vino Étterem, pince Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 18.
17:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2015-ös programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Csütörtök
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 7.
15:00
Szombat
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 21.
16:00
Szombat
A róka és az oroszlán –
Bethlen Gábor az új kutatások tükrében
Dr.Oborni Teréz Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 18.
16:00
Szombat
A hunokról a legújabb
régészeti eredmények tükrében
Dr.Obrusánszky Borbála Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 16.
16:00
Szombat
Rovásírásos krónikáink Dr. Mandics György Vino Étterem, pince Nagy Árpád
Június 7.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Tóth Gy. László Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 29.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Szentesi Zöldi László:
A török konyha rejtelmeiről
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szepteber 19.
16:00
Szombat
Lengyel – Magyar
két jó barát…
Dr. Szalai Attila Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 17.
16:00
Szombat
Újgurok és magyarok Csillik Dilara Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 21.
16:00
Szombat
Ignácz Rózsa –
Kovászna lantosa
Dr. Medvigy Endre és
Dr. Gy. Szabó András
Vino Étterem, pince Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 20.
17:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2014-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Szerda
Koszorúzás
a Bocskay emlékkopjafánál
Szabadság tér Nagy Árpád
Március 1.
15:00
Szombat
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 14.
17:00
Péntek!
„Az angol beteg”
gróf Almásy László Afrika kutató élete
Gőgös Norbert Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 26.
16:00
Szombat
A magyar nyelv védelmében
Molnos Angéla élete és munkássága
Végh László Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Nagy Árpád
Május 24.
16:00
Szombat
Balti partizánok a Szovjetunióban Domonkos László Vino Étterem, pince Nagy Árpád
Június 15.
10:00
Vasárnap
Trianon vasárnap Bogár László Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 30.
10:00-tól
Szombat
Családi összejövetel;
beszélgetések, közös ebéd
Botlik József,
Egán Ede,
Kárpátalja apostola
Papp Ernő tanyája Dr. Zayzon Gábor
és
Papp Ernő
Szepteber 20.
16:00
Szombat
Siculicidium
Madéfalva veszedelme
Szűts Tamás Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 13.
16:00
Hétfő
Lajtabánság emlékmű koszorúzása Emlékezés és előadások:
Ferenczi Tibor és Miklós Péter
Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 22.
16:00
Szombat
A vég és a Végvári versek
(Reményik S.)
Medvigy Endre és
Gy.Szabó András
Vino Étterem, pince Péter Zoltán
és
Radványi Nagy Jenő
December 16.
17:00
Vasárnap
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa László
és
Zayzon Éva
Nincs Kép

2013-as programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 1.
15:00
Koszorúzás a Bocskay emlékkopjafánál Mindenki Szabadságtér Nagy Árpád
Február 16.
15:00
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 23.
16:00
Kopjafákról képben és szóban Hegedűs Zoltán Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Simon Csaba
Április 27.
16:00
Helységnevekbe írt történelem Komáromi László Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Nagy Árpád
Június 22.
16:00
Jancsó Benedek, a látó ember Jancsó Alapítvány Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Június 9.
10:00
Trianon vasárnap Végh László Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 24 v. 31.
10:00-tól
Stein Aurél, a Selyemút feltárója Gőgös Norbert Mózes László tanyája
Matyó
Dr. Zayzon Gábor
Szepteber 21.
16:00
Tormay Cécile Élete és munkássága Vetítés és beszélgetés Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Október 26.
16:00
Molnos Angéla élete és munkássága
A magyar nyelv védelmében
Végh László Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Nagy Árpád
November 23.
16:00
Ignácz Rózsa, az elfelejtett írónő Medvigy Endre és
Gy.Szabó András
Vino Étterem, pince
December 15.
17:00
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa Lászlóné
Nincs Kép

2012-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 7.
15:00
Őstörténeti filmek Csillagösvény Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Február 18.
15:00
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 24.
16:00
A Tanácsköztársaság igazi arca: a vörös terror Magyarországon Szentesi Zöldi László Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Április 21.
16:00
A szerémségi borokról Maurer Oszkár Vino Étterem Simon Csaba és
Nagy Árpád
Május 19.
16:00
Magyarok a búr háborúban Nagy Miklós Mihály Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Nagy Árpád
Június 10.
10:00
Trianon vasárnap Dr. Győri-Nagy Sándor Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 25.
10:00
Családi összejövetel; beszélgetések, közös ebéd Dr. Zayzon Gábor
Szeptember 15.
16:00
Kis népek Közép-Ázsiában Dr. Cey-bert Róbert Gyula Ipartestület Székháza
Gábor Áron u. 1.
Simon Csaba
Október 13.
16:00
Lajtabánság emlékmű koszorúzása.
„Imposztorok” - vetítés
Emlékezés és filmvetítés Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Október 27.
16:00
Kirgizisztán és Kazahsztán vidékein Gőgös Norbert Vino Étterem Nagy Árpád
November 24.
16:00
Ignácz Rózsa Medvigy Endre és
Gy.Szabó András
Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
December 16.
17:00
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza,
Gábor Áron u. 1.
Józsa Lászlóné
Nincs Kép

2011-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 10.
15:00
Őstörténeti filmek vetítése Csillagösvény Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Február 12.
15:00
Éves rendes közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Március 19.
16:00
Egy ókori világbirodalom:
Párthia
Dr. Tábori László Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Simon Csaba
Április 30.
16:00
Határon túli magyarság jövője:
arányosított önkormányzatoktól
a teljes autonómiáig
Bácsfainé dr.Hévizi Józsa Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Nagy Árpád
Május 14.
16:00
A szabadság börtönében Mandics György Pártok háza
(Szabadságtér - OTP felett)
Nagy Árpád
Június 5.
10:00
Trianon vasárnap Szentesi-Zöldi László Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Augusztus 27.
10:00
Családi összejövetel;
előadás Orbán Balázsról
Dr. Balázs Ádám Dr. Zayzon Gábor
Szeptember 17.
16:00
A Székely Hadosztály harcai Domonkos László Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Józsa Lászlóné
Októver 15.
16:00
Rongyos Gárda konferencia Lökkös János,
Raffay Ernő,
Dr.Eva Maria Barki
Ref. templom,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 12.
16:00
Egy majdnem Nóbel díjas:
Tormay Cécile
Medvigy Endre,
Gy.Szabó András
Vino Étterem,
pince
Simon Csaba
December 17.
16:00
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Józsa Lászlóné
Nincs Kép

2010-es programok

Időpont Cím Előadó(k) Helyszín Felelős
Január 30.
15:00
Éves közgyűlés Mindenki Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
Február 13.
16:00
Széki est
(zene, irodalom, festészet)
Széki Soós János,
Juhos Kiss Sándor,
Mesics György,
Fekete Antal (Puma)
Vino Étterem pince Zayzon Ágnes
Március 20.
16:00
A mongol-hun gyógyászatról Dr. Danima Damdindorj Pártok háza
(Szabadságtér - OTP felett)
Nagy Árpád
Április 17.
16:00
A székely-magyar rovásírás titkaiból Mandics György
író
Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Nagy Árpád
Május 15.
16:00
A magyar népmesék kincse:
"Magyar mesemise az élet és a halál vizéről"
Dr Győri Nagy Sándor Pártok háza
(Szabadságtér - OTP felett)
Nagy Árpád
Június 6.
10:00
Trianon vasárnap Kocsis István
(író)
Ref. templom
(Kálvin tér 1.)
Nagy Árpád
Augusztus 28.
10:00
Családi összejövetel
Előadás Orbán Balázsról
Dr. Balázs Ádám Matyó Dr. Zayzon Gábor
Szeptember 19.
16:00
A hagyományos gazdálkodás és
napjaink kihívásai
Dr. Puskás Ferenc Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Józsa Lászlóné
Október 16.
16:00
Az Őszirózsás forradalomtól Trianonig Szidiropulosz Archimédesz Ref. gyülekezetiház,
Kálvin tér 1.
Nagy Árpád
November 16.
16:00
Szabó Desző, a kortárs próféta Medvigy Endre és
Gy. Szabó András
Vino Étterem pince Simon Csaba
December 12.
17:00
Adventi készülődés Mindenki Ipartestület Székháza
(Gábor Áron u. 1.)
Józsa Lászlóné
Nincs Kép
©2018 IKEM ©InvDesign